Sashalmi Könyvtár 2017. november 2. 16 óra
Liptákné Nagy Eta festőművész kiállítás megnyitója,
valamint a Nagykanizsáról érkezett
M. Kovács Ildikó író és Riersch Zoltán költő, újságíró szerzői estje
Goldoványi Zoltán könyvtárvezető megnyitó szavai után M. Jankó János házigazda is köszöntötte a közönséget, majd Kanizsa József nyitotta meg Liptákné Nagy Eta festőművész kiállítását.
-„Rendkívüli ez a kiállítás, mert olyan pedagógus festményei kerültek ide a könyvtár falaira, aki gyerekként fedezte föl a CERUZA és a TISZTA PAPÍR VARÁZSÁT s hogy MI MINDEN TÖRTÉNHET A KÉT TÁRGY KAPCSOLATÁBÓL!”
S mint tanár maga is azon gondolkodott, hogy hogyan tudja átadni az alkotás iránti lelkesedést, el lehet-e érni, hogy a diákok ne másolják a körülöttük lévő világot, szűrjék meg a lelkükkel és legyenek bátrak, egyediek... Most az a tanár, szerintem érett FESTŐMŰVÉSZ, így nagybetűvel írva áll most előttünk, aki hihetetlen belső energiával alkotott értéket festményeivel, s adja most közkinccsé e festmények szépségét, mondanivalóját, a jelen Közönség, Tárlatlátogatók örömére.”
A kiállítás megnyitót a két kanizsai szerző bemutatása követte. Király Lajos, a Krúdy Kör elnöke mutatta be M. Kovács Ildikót, „akinek a rövid írásai, lehetnének egy percesek is, akár az Örkény-egypercesek. Ezek az írások nagyon tömörek, lényegre törőek, azonnal kiérezhető a szerző kemény mondanivalója.” Az ismertető, a beszélgetés után jöttek a művek, és kettő vers is elhangzott. Riersch Zoltán e napon született, 1948. november 2-án, most ünnepelte a születésnapját. E születésnap alkalmából Király Lajos és Kanizsa József is külön, külön köszöntötték. Király Lajos beszélt Riersch Zoltánnal kapcsolatos múltról, a költő eddigi életútjáról. Az ünneplés, a bemutatás után jöttek azírások. A két nagykanizsai szerző műveit M. Jankó János, M. Kovács Ildikó, Kanizsa József, Németh Nyiba Sándor és Ujvári Ferenc olvasták, mondták el. E különleges szép esten Németh Nyiba Sándor megzenésített versekkel, dalokkal működött közre. Az est után Liptákné Nagy Eta tárlatvezetéssel bemutatta a különleges festményeket. Gratulálunk a festőművésznek, és Nagykanizsáról érkezett írónak, költőnek, a születésnaphoz külön is megérdemli a gratulációt...
Lejegyezte: Kanizsa József
Fotók: Goldoványi Zoltán, Kanizsa József és Keskeny-Farkas Anikó
Fotókat galériába szerkesztette: Szabó László J a v a s l a t : vetítés elindítása után a T e l j e s k é p e r n y ő - n é z e t beállítása (Isten muzsikusát, a zene lángelméjét, Mozart-ot is idézzük egy 5 éves korában komponált művével.)
Fotókat galériába szerkesztette: Szabó László J a v a s l a t : vetítés elindítása után a T e l j e s k é p e r n y ő - n é z e t beállítása (Isten muzsikusát, a zene lángelméjét, Mozart-ot is idézzük egy 5 éves korában komponált művével.)
Alábbiakban két prózát adunk közre:
M. Kovács Ildikó:
Tiltott szerelem
Nem volt jó ötlet a fa alá állni.
Az ősztől megritkult levélzet nem tudott megvédeni az esőtől.
A hátamon végiggördülő cseppek ugyanúgy csiklandoztak, mint akkor a leheleted.
Már nem tudtam, mitől borzongok: a víz hidegétől, vagy csókod emlékétől.
Katicabogár keveredett az ingem alá, őt kerested lelkesen, én meg fuldokoltam a kacagástól. Szád sarkában kaján mosoly, szemed olyan volt, mint a mellettünk hullámzó tó: szürke, és mélysége veszélyes.
Nagyon veszélyes.
Egymásba kapaszkodva álltunk, zihálva a tehertől, amit magunkra vettünk.
És boldogan, mert egymásba kapaszkodva álltunk.
Még mindig hallom, hogy súgod a fülembe: ne rosszalkodj Kisbogár.
Még egyszer álltunk itt, akkor is kopaszodott a fa. Akkor is ziháltál, - fárasztott a séta. Összeölelkeztünk, - szükséged volt a támaszra.
Búcsúztál.
Nem akartad, hogy múlásodat lássam.
Erőtlenül súgtad: majd ne rosszalkodj Kisbogár.
Eső és könny mossa arcomat.
Nem gyászolok.
Nekem nem szabad.
***************************************
Riersch Zoltán:
Valamikor ifjúkoromban, mesevilágbanValamikor ifjú koromban, tán még gyermek is voltam. Petróleumlámpa fénye mellett varázslatos estéket töltöttünk el együtt nagyanyámmal és testvéreimmel.
Meséket, verseket olvastam fel a szülőhiányos, csonka családomnak.
Akkor születtem, mikor leszállt az este: Anyám halódó testére fáradtan hunyorgott a Hold.
Apám zavarában a bagóját kereste, s az örömködő pálinkás butykos is becsukta szemét, mikor, öregapám szájában megcsikordult a pipa.
Még a kakas is keverte az órát, rekedten megszólalt, az esti vecsernye konduló hangjára, s drága jó mamám, dehogy is ment litániára, hiába várta a fekete ruhás sereg.
Az öreg bába, első titkaim tudója, nem helyezett anyám pihegő mellére, köldökzsinórom fogva, látta semmiségem; csak az Isten volt tudója, megérem - e - a reggelt.
Lassan múltak a gyermekágyi órák, s az öreg, vályoglábú zsupptetős házban, a Teremtő figyelme is másfelé fordult; bár, fölvágtam az élet elém tett első kenyerét, jogot formált egy szeletére az alvilági sors.
Aztán hirtelen eltűntek a csillagok, s az álmos Holdat aludni zavarta a ködbe burkolózó novemberi Nap. Hogy hogyan, már nem tudom, de, csenevész pupillám keskeny rését csípni kezdte a kapadohány füstje:
Az öreg férfi, no meg a fia, hol sóhajtott, hol az üres pipát szívta.
A hét évtized bölcse a szalmaágy felé mutatott, az ablakba szállt cinke is szárnyával – felém:
S én még láttam mikor valami fekete árnyféle lehajtott fejjel tovalépett a mindenszenteki ködben…